Okt.19. Néhány óra alvás után, hajnali 4-5 körül ültünk Attilával a reptéren, hullafáradtan és szinte egyszerre mondtuk ki: MEGCSINÁLTUK! Legalábbis ami az első felét illeti, mert azt tudtuk, hogy a neheze még most következik majd.
Reggel 9.30 körül megérkeztünk Alicantéba. Ha hiszitek, ha nem, abban a pillanatban szinte megszállt minket a nyugalom. Itt voltunk, erre vágytunk, hittünk abban, hogy minden jó lesz, mert már otthon olyan egyértelmű jelei voltak annak, hogy jó úton haladunk, hogy az számunkra már hihetetlen volt.
Egy példa. Mi úgy indultunk el ide, hogy a kézműves vállalkozást fogjuk folytatni. Tudtuk, hogy idő kell majd neki, de mindenképpen ez volt az „A” terv. Persze volt „B” és „C” is. Az utazás előtti napon kaptunk egy hívást Spanyolországból. Azt hittem, hogy lakás miatt keresnek bennünket, de nem. Attilának ajánlottak fel egy állást.
Nem akartam hinni a fülemnek. Ilyen a világon nincs.
Hónapok óta bújtam a spanyol csoportokat, elolvastam ezer posztot arról, hogy otthon élők jönnének ki, munkát keresnek, segítséget kérnek, bármit elvállalnak, csak jöhessenek, stb. Nekünk pedig tálcán kínálják??? Azt gondolom, hogy az első rendelésünk felvétele mellett, ez is egyértelmű jele volt annak, hogy nekünk ide kell jönnünk.
A megérkezésünk után felvettük a bérelt autót, amit hajnalban Budapestről, a reptérről foglaltam le, mivel természetesen elfelejtettem otthonról megcsinálni , és elindultunk Benidormba. Ott foglaltunk egy-két hétre szállást.
A terv az volt, hogy az első héten SEMMIT nem csinálunk, nyaralunk, kirándulunk, pihenünk. Megérdemeljük, rengeteget dolgoztunk az utazás előtt, rengeteget pakoltunk, a lelki oldaláról, az elengedésekről nem is beszélve. Annyit terveztünk ezen kívül, hogy elintézzük az itteni papírjainkat, bankszámlát, stb., és természetesen elkezdünk albérletet keresni, hogy Koda és Félix minél hamarabb jöhessenek hozzánk.
A NIE szám és a bankszámla itt elengedhetetlen. Ezek nélkül nem lehet lakást bérelni, munkát vállalni, de még egy mobil előfizetést sem igényelni. Ezekről mi már otthon összeszedtük az infókat, és azt is tudtuk, hogy egyedül, ha meg is tudjuk oldani ezeket, hosszú folyamat lesz. Megbíztunk egy itteni magyar céget, akik erre vannak szakosodva, és X összeg fejében segítenek mindenben. A legjobb döntés volt, hatalmas terhet vettek le a vállunkról.
Otthon én felvettem néhány itt élő emberrel a kapcsolatot az ügyintézések miatt, de pici „nyomozás” után általában mindig kiderült, hogy az illetőnek bár elég jó a „marketingje” mögötte tartalom nem igazán van. Ezt azoknak írom, akik költözésen gondolkodnak. Nagyon-nagyon jól gondoljátok meg, hogy kit bíztok meg ezekkel a dolgokkal, mert hatalmas bukta lehet.
Hallottam már olyan sztorit, hogy a „segítőkész magyar ügyintéző”, az otthonról előreutalással kifizetett munkájának az elvégzése nélkül eltűnt, a magyar család pedig a megérkezésük után állt az utcán szállás nélkül, NIE szám nélkül és kapkodta a fejét, hogy most mi legyen. Nem túl szép kezdése az új életnek, nagyon vigyázzatok, nehogy belefussatok ilyenbe.
Nyilván ezek nem ingyen vannak, de annak, aki nem beszél spanyolul, akinek nincs itteni tapasztalata, jövedelemigazolása egy albérlethez, aki itt akar új életet kezdeni, annak elengedhetetlen a segítség, szóval simán megéri.
A szállásunk, amit béreltünk és ahol az első héten laktunk pont olyan volt mint a képeken, aranyos, kényelmes, tiszta, jó helyen, ráadásul tengerre néző erkéllyel. Ide cuccoltunk fel Attilával az első napon, persze csak azután, hogy a reptérről kis kitérő után (felvettük a szállás kulcsait), a tengerparton ettünk és sétáltunk egy nagyot.
Emlékszem, ültünk egy kis étteremben és bámultuk a vizet. Nekem folytak a könnyeim. Nem jött a hetek óta várt katarzis, amire számítottam a megérkezés után, nem volt kérdőjel, hogy jó döntést hoztunk-e azzal, hogy mindent feladtunk, mindent eladtunk, mindent egy lapra tettünk fel 43 évesen, csak a tenger volt, a napsütés, az emberek körülöttünk és az az elmondhatatlanul jó érzés, hogy:
Itthon vagyunk!