Úgy gondolom ez egy elég fontos téma azoknak, akik költözésen gondolkodnak.

Nálam nagy dilemma volt az, hogy mit hozzunk, mit ne hozzunk, ráadásul én „gyűjtögető” vagyok, „jó lesz az még valamire” felkiáltással mindent megtartok. 😂 Attilának ebből a szempontból könnyebb dolga volt, szerintem ő egy bőrönd ruhán kívül csak a hangszereivel számolt.😊

Abban egyetértettünk, hogy a kézműves műhelyből az alapanyagokat kiköltöztetjük, mert nem tudtuk, hogy itt mikor találunk olyan kereskedéseket ahol vásárolni tudunk. Bútorok költöztetésében egyáltalán nem gondolkodtunk, mivel nekünk az első cél az albérlet volt, nem az ingatlanvásárlás, az albérletek pedig itt általában bútorozottak. Úgy gondoltuk, hogy nem lesz sok cuccunk, dehát természetesen ez a gondolat egy hét pakolás után meg is bukott. 😁

A másik fontos kérdés az volt, hogy mivel hozzuk ki a dolgainkat. Jöjjünk autóval -az mekkora buli lett volna 😍😍😍-, vagy bízzunk meg egy költöztetőcéget. Én már láttam lelki szemeim előtt ahogyan autóval elindulunk, az útra betervezünk egy kis olasz kirándulást, mert imádom Olaszországot, itt is megállunk, ott is megállunk… 🌴😁🌊 Aztán persze Attila felrázott az álmodozásból az érveivel.

Új autót kell venni az úthoz, amit később itt kinn honosítani kell. Nem olcsó mulatság. Neki kell végigvezetnie az utat, ami valljuk be sofőrként nem egy álom, pláne úgy, hogy nem voltunk még ilyen hosszú úton autóval. Ez a két ok elég is volt ahhoz, hogy elengedjem az olasz tengerpartot, vegyek két Wizz Air jegyet és felhívjam a költöztetőt. 😁

Őket még valamikor tavasszal találtam egy csoportban és mivel sokan ajánlották, így nem is keresgéltem tovább, arról nem is beszélve, hogy ők azon kevesek közé tartoznak akik kisállatokat is szállíthatnak, teljesen legálisan, engedéllyel. A tulaj egy szimpatikus, segítőkész ember, aki még arra is próbált megoldást találni, hogy hogyan veszi fel Kodát, Félixet és a dobozainkat 3 különböző helyről, ha nem találunk olyan embert, aki vállalná őket együtt. Végül ez szerencsére megoldódott, mert a barátaink felajánlották, hogy náluk tárolhatunk mindent és vigyáznak a kutyusra, cicára is, de ettől függetlenül nekem nagyon tetszett ez a segítőkész hozzáállás. 💖 Nem volt kérdés, hogy őket bízzuk meg és utólag is azt kell mondanom, nagyon jó döntés volt.

Ahogy sikerült lakást találnunk már hívtam is őket, hogy egyeztessük mikor tudnak indulni hozzánk. Nagyon gyorsak voltak, ami annak is köszönhető, hogy rengeteg autójuk van és napi szinten indulnak Spanyolországba. Egyébként elgondolkodtató, hogy belefulladnak a munkába annyi fuvarjuk van. Rengetegen költöznek el Magyarországról, családok, fiatal párok, nyugdíjasok…. Egyik oldalról nagyon szomorú ez, a másikról viszont annyira jó látni, hogy ennyien mernek elindulni. Bár megmondom őszintén nem tudom, hogy ehhez mennyi bátorság kell. Mi azt hallottuk a legtöbbször a költözés előtt, hogy : „Milyen bátrak vagytok!!!”

Nem is értettem miért mondják ezt az emberek. Igazából most sem értem. Bátorság kell ahhoz, hogy elindulunk az álmaink felé? Nagyobb bátorság kell Magyarországon maradni.

De vissza a költöztetőhöz. Ahogy megtaláltuk az albérletet már egyeztettünk is a szállítás időpontjáról. Egy kedd reggel elmentek a megadott címre a cuccainkért, hipsz-hopsz bepakolták a dobozokat, -ami közel 600 kg lett 😁– kutyát, macskát és indultak is.

Félix miatt nagyon aggódtam. Ő tipikus kinti cica, aki igaz, hogy edződött 12 napot egy lakásban az út előtt, de a hordozóját már akkor utálta, amikor először beletettük. Ne tudjátok meg mit levágott amikor vittük őket Budapestre az indulásunk előtt. Még Debrecennél sem jártunk Nyíregyházától amikor én már a fejemet vertem a falba, mert konkrétan üvöltött egész úton szegény. Jesszusom, előre sajnáltam a sofőrt aki elindult velük Spanyolországba. 🙈 Aki „ismeri” Félixet, az tudja, hogy mekkora „dumagép” a macska, néha már félelmetes, ahogy „válaszolgat” vissza, amikor beszélünk hozzá. 😁 Ezt a kedves tulajdonságát hozta is Budapesttől egészen a határig. Aztán onnantól kezdve kisebb megszakításokkal Spanyolországig.

Le a kalappal a sofőr előtt! Eszméletlenül türelmes volt, nyugtatta, sétáltatta amikor megállt pihenni, beszélgetett vele az úton, ráadásul minket is folyamatosan tájékoztatott telefonon keresztül. Annyira jól haladtak, hogy másnap este 22.00 előtt meg is érkeztek hozzánk.

Volt boldogság, 😍😍😍 már két hete nem láttuk őket csak fotókon és videókon. Végre itt vannak! Hálásan köszönünk mindent Futárszolgálat Jose Kenguru! Szuperek vagytok. Tominak külön nagy ölelés. 💖 Ha valaki költözésen gondolkodik, mindig titeket foglak ajánlani. 😊 Örök hálánk! 💖