Ez egy külön posztot érdemel, mert szerintem ezt volt a legnehezebb összehoznunk. Akik ismernek, tudják, hogy nagy állatbarátok vagyunk. A költözés előtt 3 kutyusunk és egy cicánk volt. Tudtuk, hogy nem tudunk mindenkit magunkkal hozni és akármennyire is nehéz, két kutyánktól meg kell válnunk. Az egyik Torda volt, a komondorunk, a másik Stewie, az utcáról befogadott tacsink.

Nekik új gazdát kellett keresnünk, mert egy komondorral kb nulla lett volna az esély arra, hogy albérletet találjunk, a tacsi pedig igazi kis régész, udvaron élő, állandóan vadászatra kész kutyus, aki egyszer volt a házban és megőrült tőle. 😁 Hatalmas szerencsénk volt, mindkettőnek szuper gazdát találtunk, ráadásul elég gyorsan.

Torda egy több ezer hektáros tanyán él az új gazdájával és két másik komondorral, Stewie pedig egy nyugdíjas házaspárnál van, akik imádják. 💖 Nehéz volt az elválás, de megnyugtató a tudat, hogy szuper helyen vannak és tudunk róluk.

Kodát, a shitzunkat és Félixet a cicánkat mindenképpen szerettük volna költöztetni. Aki kisállattal tervezi a költözést, az mindenképpen nézze meg, hogy az adott országban, az adott állatra milyen szabályok vonatkoznak. Nekünk ebből a szempontból nem volt nehéz dolgunk, útlevelek, chip, oltások, ivartalanítás ki volt pipálva őszre. Már csak az volt a kérdés, hogy ki, hol és hogyan fog vigyázni rájuk, amíg mi előrejövünk Spanyolországba lakást keresni, ahová már ők is jöhetnek utánunk.

Napokig telefonálgattunk cicapanzióknak, kutyapanzióknak… Akik a cicát vállalták, azok nem vállalták a kutyát, akik a kutyát vállalták, azok nem vállalták a cicát…. Patt helyzet, ráadásul még ott volt a 600 kg cuccunk is, amit valakinél le kellett tárolnunk addig, amíg nem találunk itt lakást, ahová kihozathatjuk. Több nap tanakodás után, az esélytelenek nyugalmával posztoltam ki a FB oldalamra, hogy most bizony segítségre van szükségünk.

10 !!!! perc után érkezett a segítség, egy olyan budapesti vásárlómtól, akivel nagyon jó viszonyban voltunk, de életünkben csak egyszer találkoztunk szemelyesen. 💖

-Hali! Találtatok segítséget?
-Még nem.
-Hozzátok őket hozzánk!!!
-Miiiiiii? Van két cicátok és egy kutyátok, jól átgondoltátok???
-Igen, vállaljuk. 💖

Nem akartam elhinni, komolyan mondom. Nem azt, amit a Rita mondott, hanem azt, hogy léteznek ilyen emberek.🥰 Meg volt oldva a „problémánk”, ráadásul olyan emberek vigyáztak rájuk, akikre az életemet is rá merném bízni. Rita és Csabi elvállalták a kutyát, a cicát és még a dobozaink tárolását is, úgy, hogy nem tudtuk meddig kell ott lenniük.

3 nap? 1 hét? 2 hét? Attól függött, hogy milyen gyorsan találunk itt lakást. Örökre hálás leszek nekik ezért az áldozatért és alig várom, hogy a tengerparton együtt lógassuk a lábunkat. 😍

Okt. 18.-án kutyástól, macskástól, dobozostól megérkeztünk Budapestre, ahol lepakoltuk mindenünket és készültünk a másnap hajnali indulásra. 💖🙏