Eljött ez a nap is. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar, de itt szinte repül az idő! Pontosan 6 hónappal ezelőtt, hajnalban keltünk útra Budapestről, hogy egy számunkra új világban vessük meg a lábunkat. Nem voltak világmegváltó terveink… illetve dehogyis nem! Igenis világmegváltóak voltak. A saját világunkat akartuk megváltani. És hogy sikerült-e? Na éppen erről szól majd ez a poszt!
Csináltunk már több olyan beszámolót, amiben a hónapok múlásával, százalékos arányban szemléltettük, hogy hogyan, milyen irányba változott az életünk. Ez most nem ilyen lesz, mert most kicsit fáradtnak érzem magam a statisztikákhoz! Lehet csapongani is fogok a témák között, de nézzétek el nekem!
Az első és talán legfontosabb kérdés, hogy úgy lett-e ahogy elterveztük? Úgy! Vagy még úgyabb! Az ember persze soha nem fog tudni olyan pontos kérést alkotni a sorshoz, hogy az pontosan úgy teljesüljön ahogy tervezi. Emlékszem, amikor zenei karrierről álmodoztam ifjabb koromban azt kértem a jó Istentől, hogy bárcsak a hangomból tudnék megélni! Nagyon mantráztam a kérést és mi történt? Bejött!!! Call-center ügyintéző lettem a Telekomnál.
Akkor jöttem rá, hogy nem elég kérni valamit, k*rvára pontosan meg kell fogalmazni, hogy mit kérek!
Ide már így indultunk. Tudtuk mire vágyunk és mivel akarunk foglalkozni. És most, fél évvel később elmondhatjuk, hogy nagyon jó úton haladunk. Tengert és hegyeket szerettünk volna, lett. Nyugalmat szerettünk volna, lett. Jó időt szerettünk volna, lett. Akartunk egy kis boltocskát és egy fodrászatot, lett. És van valami, amire nem számítottunk, mégis lett.
Lettek barátaink, nem is akármilyenek! Rájuk igazán nem számítottunk, de hihetetlenül hálásak vagyunk értük! És nem azért mert mi aztán együtt, váll-vállvetve küzdünk a hanyatló nyugat minden dekadenciája ellen, neeeem! Egyszerűen csak vagyunk egymásnak. Beszélgetünk, eljárunk ide-oda, érdeklődünk egymás felől. Nekünk ez azért nagy dolog, mert otthon nem voltak ilyen jellegű baráti kapcsolataink. Nem tudtunk csak úgy, hipp-hopp összerántani egy bandát, hogy elmenjünk megnézni és meghallgatni egy másik barátunkat valamelyik bárban, hogy aztán egy hajnalig nyúló táncos lazulásba torkoljon. Egy sima szülinapot, csak a családnak 1 hónapig kellett szervezni, mire mindenkinek jó lett. Szóval ez a lazaság nekünk új és nagyon tetszik!
Tulajdonképpen ami miatt a legjobban érezzük magunkat, az pont ebből a mediterrán lazaságból fakad. Az egész környezetünk életigenlő. Arra ösztönöz, hogy merj önmagad lenni, merj élni, merd jól érezni magad. Csak semmi görcs, nyugi, engedd el magad és hagyd, hogy sodorjon az ár. De ez az ár nem az, amelyik elnyel. Végig a felszínen tart. És egy ilyen miliőben az embernek a gondolkodása is megváltozik. Pozitív irányba persze! Bár az utóbbi egy hónapban egyetlen szabadnapunk sem volt, nem tudnám azt mondani, hogy jaj de sz*r már nekünk! Ezt vállaltuk, most menni kell, csinálni kell. És nekünk most van mit csinálni.
De! Csak hogy a pozitívumokra valamivel rávilágítsak: itt újra elkezdtünk élni és újra elkezdtük felfedezni önmagunkat és a házasságunkban rejlő potenciált. A kirándulások, a tengerparti séták, az étteremben vagy bárban ücsörgések, a barátokkal töltött esték, az itt megismert emberek, az állandó pezsgés és jókedv ami körülvesz, mind-mind olyan energiákat szabadítanak fel, hogy a létezésükről sem tudtunk szerintem. Magyarországba bele melegítőnadrágosodtunk. Itt Marica minden nap olyan penge, hogy nem győzöm csodálni érte és minden nap elégedetten nyugtázhatom, hogy piszok szerencsés egy flótás vagyok, hogy 16-ik éve szerelemmel nézhetek rá!
Szóval úgy lett, ahogy terveztük, igen. De vajon úgy lett úgy, ahogy gondoltuk? Hát k*rvára nem!
Azért nagy panaszra nincs okunk, de nem gondoltuk volna, hogy bizonyos dolgok ennyire emészteni fogják a megtakarításainkat. A vállalkozás indításán döccentünk először, viszont azt egy hónap szívás követte. Ide engedély, oda díj és mindenre pénz, pénz, pénz… persze kifelé. Töredelmesen bevalljuk, hogy volt sírás is. Nem is kevés. Túl vagyunk rajta, jelenleg átléptünk a kezdeti termelés időszakába. Kezdjük kiismerni a terepet és a turistákat. Folyamatosan nyitott szemmel járunk és megállás nélkül forog az észkerék, hogy mit és hogyan kellene csinálni, hogy még jobban menjen. Vannak még ötleteink, terveink, amiket szeretnénk megvalósítani, szóval állandó mozgásban vagyunk.
Aki még Magyarországon azzal riogatott bennünket, hogy itt sincs kolbászból a kerítés, nem tudom honnan szerezte az információit, de igaza lett! Igen, itt is meg kell dolgozni a sikerért. Jelenleg 7 napból hét napot dolgozunk érte. Nem ezt akartuk, sőt! Szerettük volna, ha itt az új életünkben megmaradnak a hétvégéink. De ez most nem az az időszak. Mégsem frusztrálja egyikőnket sem. Sokkal-sokkal több pozitív hozadéka van az új életünknek, mint amennyit fel tudna emészteni a meló.
És akkor a nagy kérdésre a nagy válasz: Sikerült? SIKERÜLT!
Megérkeztünk, itthon vagyunk, úton vagyunk, jó irányba haladunk, jó tempóban haladunk, boldogok vagyunk, elégedettek vagyunk, szerelmesek vagyunk és jó emberek vesznek körül bennünket.
És még valami! Ti! Köszönjük, hogy itt vagytok velünk, hogy érdekesnek találtok bennünket és a hozzászólásaitokkal plusz energiát biztosítottok a mindennapokhoz! Pörgünk, mint a buszkerék és ezt nektek is köszönhetjük! Puszi-pacsi mindenkinek!