10 hónapja élünk kint Spanyolországban, a Costa Blanca-n. Ennek apropóján jöjjön egy helyzetjelentés, amit most kivételesen a spanyolországi letelepedéssel, vagy ingatlan befektetésekkel kapcsolatban érdeklődőknek szánt könyvem egy részletével kezdek:
„A legtöbb országváltó nem gondolja át eléggé, hogy valóban jó lesz-e neki egy új országban? Bevallom mi is ebbe a csoportba tartoztunk. Jöttünk, láttunk, döntöttünk, költöztünk. De azon túl, hogy egy nyaralás során szerelembe estünk a dél-spanyol tengerparttal, nem sokat tudtunk az országról. Volt egy elképzelésünk, mint mindenkinek a mediterrán életről és akartuk, hogy a miénk legyen a valóságban is. Nem volt helyismeretünk, nem ismertük a kulturális viszonyokat, fogalmunk nem volt a szokásokról, nem beszéltük a nyelvet, nem tudtuk mikor milyen lesz az időjárás, nem voltak kapcsolataink, nem voltak tapasztalataink, nem rendelkeztünk hiteles információ forrásokkal. Persze mint láthatod ezek nélkül is meglehet tenni a nagy lépést, de ezerszer könnyebb lett volna, ha bővebb ismeretekkel rendelkezünk Spanyolországról.
De akkor mégis mink volt? Egy álmunk. Egy olyan álmunk, amiről mindketten azt gondoltuk, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy valósággá váljon. Volt tehát egy álmunk és volt mellé hitünk. Bíztunk önmagunkban, e nélkül nem ment volna. Van kitartásunk, ami az új életünk alapja. Ha ez nincs meg, vagy nem elég erős, minden összedőlhet. Kicsit olyan az egész, mint egy ház felépítése. Van egy tervrajz (álom), megvannak a szerszámok és a szükséges anyagiak (hit). Aztán elkezdi az ember az építkezést az alap megásásával. De ha már az első gyökérnél elakadunk és megijedünk, akkor mi lesz velünk később? (A „gyökér” szót itt nyugodtan lehet képletesen is érteni.) Ha megvan a stabil alap és a födém (kitartás), akkor jöhet a falazás, vagyis az új életünk felépítése tégláról téglára. De ha bárhol gyenge az alap, akkor minden összedőlhet. Tarts ki! Ez a legfontosabb.
Nekünk minden olyan gördülékenyen ment, miután meghoztuk a döntést. Pikk-pakk! Persze voltak nehezebb időszakok, mint például a költözéssel járó stressz, vagy amikor meg kellett válni a közös életünk során összegyűjtött mindennapos dolgainktól. Ezek máris próbára tettek bennünket. Van aki már itt elbukna, ezért sem kezd bele egy ilyenbe, de mi rendületlenül mentünk tovább. Olyan volt, mint sírva vezetni a buldózert, ami a házadat rombolja. Tudod, hogy építeni akarsz egy újat, de ez meg már itt volt, úgy megszoktad, minek kezdtél egyáltalán bele az egészbe? Túl kell lendülni a kétségeken. Végig kell vinni amit elterveztél, meg kell érkezni az új életedbe és… figyelj, nem akarom a kedvedet szegni, de ha úgy indulsz el, mint mi, alapos ismeretek nélkül, akkor jókora mediterrán pofonoknak leszel kis gazdája.
Ezért fontos, hogy legyenek ismereteid a célországról, hogy ezeket a pofonokat minimalizáld. Akár a számosságát, akár az erejét. Mert elkerülni nem fogod őket, az biztos. Ne legyenek illúzióid, készülj fel a saját lelki El Caminodra. Maradj erős, mert megéri! És hidd el, óriási szerencséd van ezzel a könyvvel! Fejezetről fejezetre haladva ismerheted meg a letelepedés csínyját bínját. Persze nem szentírás, ne is kezeld úgy! A gyakorlati útmutatók pontosak és folyamatosan frissülnek, de a történeteink csupán inspirációk. Szeretném bemutatni mi hogyan csináltuk, nekünk hogy sikerült? A mi céljaink, a mi eredményeink nem mindenkinek célok és eredmények. Nem tudjuk a frankót – ha élhetek Spanyolországban ezzel a borzalmas szóviccel – már ami a lelki folyamatokat illeti, hiszen az minden embernél más és más. De segíthetek azzal, hogy őszintén leírom amin mi mentünk és megyünk keresztül, hogy abból is tanulj.
Társasjátékozunk. Megismertetlek a szabályokkal, dobsz, lépsz, de garantálni senki nem tudja, hogy milyen mezőre érkezel. Lehet csak „hatos dobással” mehetsz majd tovább. Nem biztos, hogy elsőre meglesz, de összejön, hidd el. Itt nincsenek kiesők, ezt a játékot csak feladni lehet. És ha később érsz célba, mint a többiek, nem azt jelenti, hogy veszítettél! Hiszen célba értél. Oké? Akkor dobj egyet! ”
Mi eldobtuk a mi kockánkat és 10 hónapja csak gurítunk és gurítunk vele. Lassan épül az „álomházunk” is. Poco a poco, ahogy itt mondanák. Bár tűnhet úgy, hogy jelentősen eltértünk az eredeti tervektől, hiszen eddig ajándékboltunk volt, most meg hirtelen letelepedéssel kapcsolatos ügyintézésekben vagyunk benne, de ez nem így van. Az ügyintézések az eredeti terv részét képezték, csak nem doboltuk világgá. Biztosan baromi hitelesek lettünk volna, ha rögtön az elején tolunk egy ilyet, hogy „Sziasztok! Kint vagyunk egy hete, forduljatok hozzánk bizalommal, mindenben segítünk!”
Nekünk tíz hónapra volt szükségünk, hogy feltérképezzük a terepet, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akikkel lehet és érdemes közösen dolgozni, hogy legyenek saját tapasztalataink és hogy annak, aki hozzánk fordul már ne kelljen újra lefutnia ugyanazokat a felesleges köröket, amiket mi már megtettünk.
Tulajdonképpen a könyv is emiatt készül. Egy nagyon részletes gyakorlati útmutató lesz, amivel a bátor világjáró akár egyedül is meghódíthatja Spanyolországot. Feltéve, hogy beszél spanyolul, persze! De ha nem is beszél, akkor is boldogul majd, mert mint mondtam: részletes! Sok munkám van eddig benne és még több időm. És az is igaz, hogyha valaki bőven rendelkezik idővel, akkor ezeket az információkat maga is összeszedheti az internet különböző berkeiből, ráadásul ingyen. De azokot megszűrni, érthetővé és használhatóvá tenni már nem lesz könnyű feladat, az tuti.
Szeretném, ha a könyv egyébként elkészülne a hónap végéig és hogy a szezon végén, szeptemberben bárki számára elérhetővé váljon. Nyílván nem lesz ingyen, ne haragudjatok meg érte!
Szóval 10 hónap alatt három folyamatosan futó projektünk van. Az egyik a közösen üzemeltetett boltunk, ahol hamarosan változásokat kell eszközölnünk, mert az élet mindig változik, de erről majd később, a megfelelő időben. Marica, a fodrászat mellett gőzerővel tolja az online tanácsadásokat és az ingatlan kereséseket az ügyfelei nagy megelégedésére, én pedig írok. Ezeken kívül is vannak még terveink. Ezeket ugyanabból az okból nem publikáljuk egyelőre, amiért a korábbi terveket sem. Üzleti megfontolásból.
Itt járunk tehát munka terén. De azért történik itt más is kérem! Például ez idő alatt kétszer lehettünk beszélgető partnerei a „Külföldre mentem, majd jövök” csapatának. Ez nekünk nagyon nagy dolog és köszönjük azoknak, akik ezek alapján az interjúk alapján csatlakoztak a csoportunkhoz. De nyugi, mindenkinek szívből köszönjük, aki bármilyen okból csatlakozott a közösséghez! Szuperek vagytok!
A beszélgetésekben elhangzott, hogy mennyire jól érezzük itt magunkat és hogy mennyire jó döntésként éljük meg ezt az egészet. De a hajszálrepedések már megjelentek. Nincs tökéletes élet. Ha valaki arra vágyik, ne várjon tovább, kezdje élni a tökéletlent, mert még a végén lemarad valami fontosról. Megjelentek a szürke hétköznapok, egy repedés. Maricának elkezdett hiányozni a Magyarországon szeretve dédelgetett vállalkozása és annak sikerei. Még egy repedés. De ide lehet sorolni azt, amikor csalódtunk emberekben, vagy pénzt veszítettünk más mohósága miatt. A lakásunk egyik fala lassan egy hónapja vizesedik és még mindig nem derült ki, hogy pontosan miért, szóval lehet bontani fognak. Inkább biztos. Lassan egyébként a bérleti szerződésünk is lejár, szóval jönnek az izgalmasabb napok. Maradunk? Költözünk? Egyelőre nincs teljes konszenzus.
Így leírva irigylem a saját problémáinkat, de higgyétek el, megélni azokat teljesen más. De tudjátok ti azt, hiszen biztosan nektek is vannak sérelmeitek, gondjaitok, gyakran lényegesen nagyobbak, mint a mieink. De most miattunk vagyunk itt, szóval én panaszkodok!
Neeeem! Nem panaszkodom tovább, mert nincs is miért. Ganxta Zoli klasszikusát idézve: „jövünk fel, mint a kib*szott higany”. Ide jöttünk csupasz p*csával és tessék, ma már ott tartunk, hogy másoknak tudunk segíteni megtervezni az új életüket, vagy megtalálni az új otthonukat. Mi ez, ha nem eredmény kérem? Minden szerénység nélkül azt gondolom, van mire büszkének lenni! Persze dolgozni is van még min bőven, ez még csak a hátrelévő életünk első 10 hónapja volt.
Mint tegnap beszámoltunk róla, még a medencéhez is lejutottunk végre, ami megint csak dobott egyet az elégedettségünkön. Ahogy áztatja az ember a kis testét, rájön milyen szerencsés is valójában. Aztán amikor ezt átgondolja arra is rájön, hogy ehhez a szerencsének a világon semmi köze. Akkor lennék szerencsés, ha ebbe eleve beleszületek. Mi megtettünk érte minden tőlünk telhetőt és küzdenünk kell érte, hogy a miénk maradjon. Nem csak úgy medencézgetünk ám itt a nagy Spanyolországban!
Aztán arra is rávilágít ez a 10 hónap, hogy a történetünkben nincs semmi elérhetetlen. Nem egy titkos, meseszerű úton jutottunk el oda, ahol éppen tartunk. A történetünk még csak különlegesnek sem mondható, mint mondjuk annak a magyar lánynak a története, aki egy pakisztáni hegyi faluban talált rá az igaz szerelemre. És hogy ebből mi a lényeg? Hát az, hogy bárkinek sikerülhet! Áldozatokat kell hozni érte, de mindenki képes megváltoztatni a saját kis életét. És itt nem feltétlenül kell rögtön országváltásra és napfényes dolce vita-ra gondolni! Mi sem élünk jobban, mint Magyarországon. Csak nyugodtabban és mi arra vágytunk. Megmaradt az ambíciónk, pénzt keresni jöttünk. Mert az sem igaz, hogy Spanyolországban nem lehet meggazdagodni. Nem a lóf… jaj, majdnem leírtam, de abban biztos vagyok, hogy te meg ki is olvastad! Aki ügyes, bárhol megteremti magának a gazdagságot. És itt megint csak nem az anyagiakra kell gondolni!
Gondoljátok át mitek van és mire vágytok igazán. Aztán pedig azt, hogy az első segítségével hogyan érhetitek el a másodikat? Lehet elég néhány apróbb változás. Lehet fel kell adnod mindent, hogy elérd amit valóban szeretnél. A megszokás, a komfortzóna és a megalkuvás halálos csapdák. Benne ragadsz és úgy menetelsz az elkerülhetetlen felé, hogy egy percig nem lehettél maradéktalanul boldog. Tényleg az lenne az élet, hogy másoknak húzzuk a szekerét és annyit keresünk, hogy fenn tartjuk magunkat a felszínen? Biztos vagy benne, hogy számodra az jutott osztályrészül, amiben vagy? Ezernyi ilyen kínzó kérdés van az emberben, amit legszívesebben jó mélyre temetünk magunkban, pont azért, hogy ne fájjanak, mert pontosan tudjuk rájuk a választ.
Az én lelkem kivirult 10 hónap alatt. Bátran mosolygok, táncolok az úton, élvezem, hogy élek és ezen a világon élek. Nekem ehhez ki kellett szabadulnom a magamra húzott sötét, penészszagú, nehéz magyar takaró alól. Ne értsetek félre, én azt a takarót évek szorgos munkájával szőttem a fejem fölé, nem eleve olyan az ország. Belevarrtam én abba mindent, az önbecsülés hiányától kezdve, a politikai mocskon át a tanult tehetetlenségig. Magamnak csináltam, de letettem. Ott hagytam. Felszabadultam. Én sokat bírok beszélni, de mégsem tudom elmondani mennyire jó érzés egy másik életet élni.
És hogy mennyibe került mindez? Mennyibe kerül egy új élet? A fene se tudja! Tényleg! Mennyit ér neked egy új élet reménye? Mert az elején csak a remény a tiéd. Arra fordítod az erőforrásaidat. Elmegy a ház ára? Még a kocsié is? Anya, küldj pénzt légyszi! Mennyit ér meg neked? Nekünk megérte mindent kockára tenni és ma sem csinálnánk másként! Újra kockára tennénk és dobnánk.
10 hónapja társasozunk. Közös bábunk van Maricával és élvezettel tologatjuk előre. Volt, hogy kimaradtunk a dobásból és még biztosan lesz is olyan. De nagyon szeretjük ezt a játékot és jól tudjuk: csak feladni lehet, kiesni nem.
Na, puszi-pacsi!